languages

Rieti, 2015.10.15. -  11.11.

Küldő intézmény: Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, Gyöngyös

Partner/ közvetítő intézmény: IPSSEOA-Instituto Professionale di Stato per l’Enogastronomia e l’Ospitalitá Alberghiera „Ranieri Antonelli Costaggini”, Rieti

Kísérőtanár: Nádudvari Klára

Nyolc éve kísérem a tanulókat Rietibe, sok mindent megéltem és nagy tapasztalatom van az olaszországi csoportok ügyeinek intézésében. Ez az év mégis sok újdonsággal lepett meg. Mindenek előtt az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben az idén 12 tanuló helyett csak 8 tanuló vett részt a programban. A kisebb létszám miatt egyedül utaztam a gyerekekkel, akik közül egyetlen volt csak nagykorú.  Életkor szerint a csoport homogénebb és sokkal fiatalabb volt, mint eddig. A gyerekek többsége 15-16 éves. Ez új kihívás volt számomra, amitől eleinte tartottam kicsit, de utólag csak pozitívan tudok nyilatkozni az együtt töltött időről.

Nagyszerű csapatot sikerült kiválogatni. A csoport minden tagja igazi egyéniség, lelkes, érdeklődő, nyitott az újra, fogékony a szakma és a nyelvtanulás iránt. Ezek a jó tulajdonságok már megmutatkoztak a felkészítések során is. Én tartottam az olasz, kulturális és mentális felkészítést is. Ez utóbbit külső szakember segítségével. Volt alkalmam tehát előre alaposan megismerni a jelentkezőket, s csapatot kovácsolni belőlük. A felkészítésekre rendesen eljártak, készültek és aktívan részt vettek.

A kiutazás előtt a szülőkkel is felvettem a kapcsolatot és elbeszélgettünk a gyerekekről meg az utazás, valamint a külföldi szakmai gyakorlat részleteiről.

Mindezek ellenére izgalommal indultam útnak október 15-én. Eddig még egyetlen tanuló sem utazott repülővel, hatalmas élmény volt számukra ez az utazási mód. A reptéri viselkedésre és tennivalókra a foglalkozások során felkészítettem őket. Rómában Massimo Giraldi, a közvetítő iskola pedagógusa, tutorunk és Bruno Napoleone, az egyik cég vezetője vártak bennünket bérelt autóbusszal, mellyel Rietibe utaztunk.  Ott elfoglaltuk szállásainkat, melyek lefoglalásában tutorunk volt segítségemre. A szállás két helyen volt, egy lakás a lányoknak, egy pedig a fiúknak, körülbelül tizenöt percnyi gyaloglásra egymástól. Mivel jól ismerem a környéket és a lakásokat is, be mertem vállalni, hogy így helyezzük el a gyerekeket.

Az első Rietiben töltött napunk nagyon mozgalmas volt. Reggel  fogadott bennünket a partner iskolánk igazgatónője. Utána tutorunkkal bejártuk a munkahelyeket, elintéztük a papírmunkát, bemutattuk a gyerekeket, megbeszéltük a másnapi munkakezdés részleteit. Ebéd után megmutattam a csoportnak a várost, ismerkedtünk a fő tájékozódási pontokkal, nevezetességekkel, s túlestünk az első nagy bevásárláson is.

A második napon minden tanulót elkísértem a munkahelyére. Szerencsére lépcsőzetes volt a munkakezdés, így nem volt fennakadás. A nyolc tanuló négy munkahelyen dolgozott. Három tanuló 8-kor kezdett a ’Bar e Pasticceria Napoleone’-ban, a Mabi étterembe 10-re kellett mennie a két tanulónak, a Gran Café-ba 11-re és a La Piazzetta étterembe 11.30-ra.  

A gyerekek nagy izgalommal és szorongva indultak el otthonról az első munkanapon, de legalább ekkora lelkesedéssel tértek haza a munkaidő végén. Mindenütt kedvesen fogadták őket, a kezdeti nyelvi nehézségek ellenére feltalálták magukat és sikerélményekben volt részük. A lelkesedés az idő múlásával sem csökkent, sőt inkább növekedett.  Pár nap után már otthonosan mozogtak a munkahelyeken, megismerték a törzsvendégeket és szokásaikat. Sokszor kaptak dicséretet nem csak a kollégáktól, hanem a vendégektől is, ami tovább fokozta munkakedvüket. Minden nap lelkesen számoltak be az aktuális eseményekről, élményeikről.

Az én napjaim sem teltek unalmasan. Amint a lépcsőzetes munkakezdésből látszik, mindig volt gyermek akivel törődni kellett. Nem kis logisztikai feladat volt összeszervezni a napi teendőket: tanulók kísérése, munkahelyek látogatása, mindennapi bevásárlások intézése külön a fiúknak és a lányoknak a szállásaikhoz közelebb eső üzletekben. Munka után felügyeltem a házi munkák végzését; takarítás, főzés, mosogatás, mosás, stb. A lányok önállóan mostak, a fiúknak viszont én mostam és vasaltam a ruháit.  A munkákat felosztottuk egymás között, hogy ne legyen fennakadás és egymásra mutogatás. Mivel önellátók voltunk, s olcsóbban jöttünk ki a főzéssel, ezért mindig előre megterveztük, hogy mi lesz a másnapi étel, ahhoz elkészítettük a bevásárló listákat és együtt jártunk vásárolni. A bevásárló központokban megismertettem a tanulókkal a helyi specialitásokat, tanultuk az élelmiszerek neveit, gyakoroltuk az eligazodást, kalkuláltunk, hogy minél gazdaságosabban és olcsóbban tudjuk beszerezni a szükséges termékeket. Eleinte irányítottam őket, később inkább a háttérből figyeltem hogyan boldogulnak és csak akkor léptem közbe, ha szükséges volt.

Napi feladat volt a munkanaplók írásának ösztönzése, segítése és ellenőrzése is.

Természetesen időnként elmentünk étterembe is étkezni, hogy ismerkedjenek vendégként is az éttermi viselkedés szabályaival és az eredeti olasz ételekkel.

A fenti programok ki is töltötték a hétköznapokat. A szabadnapokon ismerkedtünk a várossal, a környékkel és Rómába meg a Vatikánba is eljutottunk. A gyerekek ámulva nézték az eddig csak képekről és filmekből ismert világhírű nevezetességeket, s hálásan mondtak köszönetet minden kirándulás végén.

Az idén az egyetlen gondot a betegségek okozták. A lányok között söpört végig egy valószínűleg vírusos betegség. Szerencsére komolyabbra nem fordult a dolog, s tutorunkkal sikerült megoldanunk a problémát. A gyakorlati munkahelyek vezetői  nagyon megértők és segítőkészek voltak, ugyanakkor örültek a jelenlétemnek, mert így enyém volt a felelősség, amit ők nem szívesen vállaltak volna.

Érdekességként említem meg, hogy míg az első évben (13 éve) tutorunk szinte könyörgött a cégeknek, hogy fogadják a tanulóinkat, mára már megszokottá vált a városban, hogy ősszel jönnek a magyar tanulók, s mind a cégvezetők, mind a vendégek várják őket. A kisebb létszám miatt most kevesebb munkahelyen dolgoztak tanulóink mint az előző években. A kimaradó cégek vezetői sajnálatukat fejezték ki, s jövőre ismét szeretnének magyar diákokat fogadni. Ez nagy megelégedéssel töltött el, mert azt jelzi, hogy üde színfolt vagyunk a város életében, s eddig elégedettek voltak tanulóinkkal, ami mind iskolánknak, mind az Eramus+ programnak dicséretére válik.

Olaszországi tartózkodásunk alatt iskolánk igazgatónője és fenntartója monitoring látogatásra érkeztek hozzánk. Ők is megelégedéssel nyilatkoztak a gyerekekről, a gyakorlati munkahelyekről, s a tanulók életkörülményeiről. A delegáció látogatást tett a testvériskolában is, ahol tárgyaltak a program folytatásáról. A következő tanévben a partner iskola is szeretne ismét tanulókat küldeni Gyöngyösre szakmai gyakorlatra az Erasmus+ program keretében. A tárgyalások során felvetődtek más együttműködési lehetőségek is.

Pozitív élmény volt számomra, hogy szabadidőnkben mindig együtt voltunk a gyerekekkel. Rendkívül sokat beszélgettünk mindenféle témáról; családi gondok, társadalmi problémák, értékek, jövőbeni tervek, stb. Igényelték a társaságomat, s jól éreztük magunkat együtt. Igazi családként éltünk. A szó legszorosabb értelmében együtt sírtunk, együtt nevettünk. A gondokat közösen oldottuk meg. Hálájuk kifejezéseként az utolsó szabadnapon meglepetés partit szerveztek, ahol ettünk-ittunk, énekeltünk, beszélgettünk és keseregtünk azon, hogy milyen gyorsan elszaladt a 4 hét. Elmondhatom, hogy egyik gyermeknek sem volt kedve hazajönni, s kicsordult a könny a szemükből mikor búcsút vettek a kinti főnökeiktől és kollégáiktól.

Az Olaszországban töltött gyakorlatról a munkahelyek az Europassok mellett kiállítottak egy emléklapot is, melyet a gyerekek örömmel fogadtak.

A gyakorlati munkahelyek vezetői és tutorunk is nagy elismeréssel nyilatkoztak a tanulókról. Kivétel nélkül mindegyik remekül megállta a helyét, meglátta a munkát, szorgalmasan tanult és sokat fejlődött szakmailag és nyelvileg is.

A csoport tagjai hazatérésünk óta sem szakadtak el egymástól, s tőlem sem. A kötelezően elvégzendő feladatokon túl is összejövünk, beszélgetünk, emlékezünk, tervezgetünk. Mellékelek egy részletet az egyik lány leveléből, melyet hazatérésünk után kaptam. Úgy gondolom ez magáért beszél:

„Tanárnő, fogalmam sincs hányszor fogom még megköszönni magának ezt az egy hónapot. Nagyon köszönök mindent amit értünk tett és hogy elviselt minket annak ellenére, hogy néha milyenek voltunk. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy ez az egy hónap egy álom volt, egy csodás álom, s ezt legfőképp magának köszönhetjük. Átéltünk jót, rosszat… megismertük egymást és magát is. Maga nélkül semmi nem lett volna ennyire jó. Olyanok voltunk mint egy nagy család. Szeretném ha tudná milyen sokat jelentett nekem mikor egyik este ott ült fenn velem az ágyon és beszélgettünk, sírtunk… Sosem fogom tudni igazán megköszönni ezt, mert nem lehet. Egyszerűen szavakhoz sem jutok mikor visszagondolok arra, hogy milyen csodálatos élmény volt ez az egész. Remélem mi is sok örömet és boldogságot okoztunk magának, és ha legközelebb oda megy mi fogunk az eszébe jutni…”

Ezt a levelet olvasva elfelejtem a fáradtságot, idegeskedést, betegágy melletti virrasztást, a felelősség terhét és köszönetet mondok mindazoknak akik lehetővé tették, hogy ilyen élményben legyen részem, s hogy hozzájárulhattam ezeknek a nagyszerű gyerekeknek a szakmai- és személyiségfejlődéséhez.


PARTNEREINK:

ecdl_logo.jpg HKIK_log.jpg NKIK_log.jpg BKIKlog.png JNSZKIK_kicsi.jpg gyngyszv_fsz_log.jpg gla_log_gif.gif kekes.gif hotel-residence-ozon-superior-logo.png lifestyle-hotel_logo_220x200.png 000009490_grandhotel_galya_logo.jpg.jpg

Infoblokk.jpg


Október

programok


LEGFRISSEBB HÍREINK

Véletlenszerű képek 

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Oldal megtekintések

Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók